Alapfelállás

A 3-5-2 egy olyan játékrendszer, amit rengeteg mérkőzésen felfedezhetünk olyan esetekben, amikor a labda az adott csapatnál van és akkor is, amikor nincs. Ez a szisztéma akár akaratlanul – az aktuális szituációtól függően- is megjelenik. Talán azért, mert ritkábban használják az edzők, mint alap játékrendszert, nem is beszélünk róla annyit, mint a 4-3-3-ról vagy a 4-2-3-1-ről. A 4 védőt tartalmazó játékrendszerek a mérkőzés során gyakran alakulnak 3 védős szisztémává, amikor egy-egy védő elhagyja eredeti pozícióját a társaihoz viszonyítva és egy másik játékos kiegészíti a láncot. Az edzők és a szurkolók is egyensúlyt, kiegyensúlyozott képet akarnak látni a pályán. Ez az egyensúly a 3-5-2-ben is megjelenik, méghozzá úgy, hogy nem csupán három vonal van, ahogy a név sugallja, hanem jóval több. Amennyiben ezek a vonalak egymáshoz megfelelő távolságra vannak és a megfelelő játékosokkal vannak feltöltve, hatalmas önbizalmat adhatnak a csapat számára játékstílustól függetlenül.

A hátsó hármas

A 3-5-2-nél mindig 3 klasszikus védőről beszélünk. Kiemelten szükséges a 3 védő alkalmazása akkor, amikor az ellenfél két játékosa is betölti a támadópozíciót. Ebben az esetben mindig van egy üres védekező játékos, aki az egyensúlyt próbálja adni a csapatnak. Ebben az esetben a két szélső játékos a két félterületben helyezkedik el, míg a középső biztosít vagy egyensúlyt ad. Ez nem azt jelenti, hogy ez a játékrendszer egy támadós ellenfél ellen nem kivitelezhető effektíven, viszont ezekben az esetekben az edzői taktikai utasításoknak más típusúaknak kell lenniük. Ilyen lehetőség lehet az, hogy a védő hármasból a leginkább játékügyes játékos a védekező középpályás szerepkörben tevékenykedik a mérkőzés alatt.
Egy támadó ellen kézenfekvő, hogy a középső játékos adja a biztosító játékot a középső zónában, míg a két szélső játékos szabadabban mozoghat az oldalsó zónák felé. A labdabirtoklás szempontjából egy mélységi irányító kiemelt szerepet tölt be. Ez a jó területfelosztás a középső középpályások számára is kiemelt szerepet tölthet be, hiszen az ellenfelet képes gyorsan és effektíven megmozgatni labdabirtokló játékstílus esetén.

A középső ötös

Öt középpályás pozícióbeli elhelyezése rengeteg lehetőséget ad az edzők számára. Többféle információ, instrukció és számtalan taktikai verzió szerepelhet a játékosok számára. A legfontosabb talán, hogy ezt az 5 játékost is úgy ossza el az edző a pályán, hogy az egyensúly megmaradjon, hiszen labdavesztésnél csupán három „biztos” védő áll rendelkezésre a gól elkerülésére. Kiemelt szerepet játszik a szélesség és az egymáshoz viszonyított távolság, így a játékosok karakteréhez ezt szükséges az edzőnek jól felmérnie. A középső zónában jó lehetőség lehet a létszámfölényre, míg a szélső játékosok nagyobb feladatot kapnak, ami a fizikális terhelést illeti. A középső három középpályás 1-2 és 2-1-es egymáshoz viszonyított pozícióban is szerepelhet karakterüktől és az ellenféltől függően.
Labdabirtoklás esetén fontos a pálya szélességének kihasználása; hiszen tengelyben a gyors forgatás és lehetséges létszámfölény adott, a szélső játékosok tökéletes ütemezése és időzítése is kiemelt szerepet játszik.
Védekezésben pedig fontos, hogy mindenki megtalálja azonnal a védekező pozícióját; és mivel ez nagyon eltérő a szélső játékosok esetén, a futómennyiség és az időzítés – játékolvasás – rendkívül jelentős lehet; sokszor sorsdöntő.

Egy nagyszerű gyakorlat arra, hogyan építse fel egy edző a két támadó és a három középpályás közti kapcsolatot: 

Együttműködés Védekezésben - A Mélységi Átadások Lezárása

A két szélső, oldalvonalak melletti terület közt összesen 8 játékos helyezkedik az alapfelállásban, így fontos, hogy ezt a szűkített területet jól el tudják osztani a játékosok. A három középpályásnak kell jelentenie a kapcsolatot, ami igazán mérvadó lehet egy-egy mérkőzésen. Védekezésben ezeknek a játékosoknak kiemelt összhangban kell lenniük, hiszen gyakran a szélső területek felé is védekezniük kell. A legjobb ebben az esetben, ha az egyik támadó ki tudja egészíteni ilyenkor a középpályás középső hármast egy középpályás négyessé.

A két szélső játékos adja a csapat szélességét. Természetesen ők léphetnek befelé és elhagyhatják a pozíciójukat, de ilyenkor szinte következmény az, hogy valamelyik belső játékos kifelé mozdul, az oldalvonal irányába. Ez kiemelten fontos annak érdekében, hogy labdabirtoklás esetén ne nyomja a csapat túlságosan össze az ellenfelet. Labdabirtoklásnál a megfelelő szélesség kulcsfontosságú lehet.
A szélső játékosok számára az előbb említett fizikális paraméterek közül a legfontosabb, hogy hosszabb, akár 40 m-es sprinteket is képesek legyenek végrehajtani a mérkőzés teljes ideje alatt. Amennyiben pedig sikerült nekik 1:1 elleni szituációt kialakítaniuk, minél inkább képzettebbeknek kell lenniük, hogy ezeket területtel előttük megnyerjék. 

A két támadó

A 3-5-2-ben általában két középső támadóra gondolunk, de rengeteg lehetősége van az edzőknek arra, hogy a két támadó szerepét megvariálják.

Így játszhatnak a támadók vonalban, de akár lehetnek egymás előtt és a szélekre irányuló mozgással is. Játékrendszertől függetlenül az alakzatok kibővítésében kiemelt szerepet kapnak, így játékstílustól függően tökéletes lehetőségük van arra, hogy kiegészítsék a háromszögeket vagy a gyémántokat, ezáltal új vonalakat létrehozva támadásban és védekezésben egyaránt. Tekintve, hogy az alap játékrendszer 1-1 szélső játékost tartalmaz, a támadóknak jó lehetőségük van segíteni a szélső játékosokat vagy éppen elfoglalni az ő helyüket, ezzel megmozgatva az ellenfél belső – kulcspozícióban játszó- védőit. Igazság szerint a két támadó rendkívül ritkán pozícionálja magát közvetlenül a másik támadó mellé; inkább különböző –átlós- pozíciókat vesznek fel összejátszva egymással. Visszalépve jó lehetőséget biztosíthat az egyik támadó a labda felvételére vagy pedig –ha a védő követi őt- a mögöttes beindulásokra. Természetesen ebben a játékrendszerben a két szélső játékos messzebb helyezkedik a két középső támadótól általában, így a szélsők befelé mozgására hosszú labdabirtoklás után adódhat igazi lehetőség. A két támadó visszalépésére és beindulására viszont jó lehetőségek adódhatnak az ellenfél játékrendszerétől függetlenül. Ehhez azonban a kvalitásoknak és az egyéni stílusnak passzolniuk kell a csapat játékstílusához és az edző filozófiájához.

Presszing a 3-5-2-ben

A játékosok számára a 3-5-2 kompaktsága és jól szervezettsége kiváló lehetőséget ad a letámadásra és visszatámadásra. Amint az ellenfél belső védőinél van a labda, a tengelyben történő létszámfölény kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy azonnali nyomást helyezzen a csapat az ellenfél játékosaira. Ez az eshetőség azonnali jel minden játékos számára, hogy lépjen egyet előre és megpróbáljon passzsávokat zárni. A védelemnél itt is kiemelten fontos, hogy egy játékos mindig a biztosító játékot nyújtsa a társak számára.
Mivel 7 játékos is magasan játszik ebben a játékrendszerben, a passzsávok zárása mellett az emberfogás is jó opció lehet, amennyiben lehetséges.

 A csapatnak mindvégig kompaktnak kell maradnia; bármelyik hátsó embernél is legyen a labda az ellenfélnél. A két támadónak kell alakítania a játékot. A legtöbb csapat belső védői egymástól eltávolodnak labdabirtoklásnál, így a két támadó számára kiemelt fontosságú a két belső védő és a védekező középpályás levédekezése. Ez úgy valósítható meg a legegyszerűbben, ha az egyik támadó a labdás játékost támadja abból a szögből, hogy a védekező középpályás pozíciót töltő játékos ne kaphassa meg a labdát, míg a másik támadó a másik belső védő és a védekező középpályás közé helyezkedik úgy, hogy közbeavatkozhasson keresztpassz esetén.
Ha a kapusnál a labda, a két támadónak valamelyik irányba „terelnie kell” a játékot, hogy megkezdjék a letámadást.
Amint a terelés megtörténik, a támadóknak akcióba kell lendülniük: az egyik támadja a labdást (a védekező középpályásról leválva; a védekező középpályás felé passzt zárva), míg a másik a visszapasszt (a kapusnak) és a forgatást „fenyegetve”. A két támadó közti összhang és kommunikáció rendkívül fontos ebből az aspektusból nézve.
Ilyenkor a teljes középpályának felfelé kell lépnie, a védőknek pedig feltolniuk a védelmet, hogy hosszú labdára kényszerítsék az ellenfelet. Az indítás pillanatára a védőknek és a kapusnak figyelniük kell.

Kompakt védekezés 3-5-2-ben

Ha a csapatot benyomják, védekezésben a 3-5-2 gyakran átalakul 5-3-2-re, tehát a két szélső játékos gyakran csúszik be kiegészíteni a védőláncot. Természetesen ez is számtalan különböző lehetőséget foglal magában, könnyű lehet átállni 4 védős szisztémákra is. A szélesség védekezésben szintén fontos, hiszen az ellenfél keresztlabdáinak megakadályozása szintén komoly problémát jelenthet. Az edzőknek fontos leoktatniuk a középpályások szerepét, az egymástól való távolságát a labda és az ellenfél játékrendszeréhez (és játékstílusához) viszonyítva. Ez jelenthet skálázást és kisjátékokat is edzői szempontból, amik az adott védekezési eljárást és feladatokat kívánják meg.
Fontos azonban, hogy az adott zónákat az edzők kijelöljék edzések idején, hogy a játékosoknak tájékozódási pontot adhassanak.

Összefoglalás

A 3-5-2 nem a leggyakrabban használt játékrendszer, azonban tudat alatt sokszor megjelenik. A területek elosztása miatt jól tanítható, továbbá kellően flexibilis az edzők számára.
Védekezésben a legtöbb játékrendszer gyakran átalakul időközönként 3-5-2-re, de tudatosan használva még inkább effektív lehet. Fontos, hogy az edzők tudatosan használják az eljárásokat, a területekben és a labda helyzetéhez viszonyított mozgásokat.
Természetesen ez egy soha véget nem érő vita tárgya lehetne, de fontos, hogy minden edzőnek meglegyen a saját metódusa és módszertana az adott játékrendszer tanításához. Legyen az 3-5-2 vagy bármi más. Fontos, hogy a játékosok egymáshoz viszonyított szerepe rendszert alkosson és ezzel az egységgel az edző eredményes és fejlesztő hatást érjen el.