Az Együttes és az Egyéni Védekezés Alapelvei
A felívelések elleni védekezés és a labdaszerzés utáni támadásindítás első fázisának fejlesztése, gyakorlása.
Videó
Szervezés
A játékosok védekező és támadó csoportokra vannak osztva és jelzőtrikókkal vannak megkülönböztetve. A csoportokon belül folyamatosan cserélik a pozíciókat, tehát a védők a két 'D' pozícióban, a támadók pedig alfabetikus sorrendben cserélnek.
Meghatározott számú akció után a szerepek cserélhetők, de azt figyelembe kell venni, hogy ez egy posztspecifikus gyakorlat.
A kapusok is cseréljék a kapukat meghatározott időközönként.
Leírás és Grafika
A gyakorlat 'B' pozícióból kezdődik. Az innen induló játékosnak úgy kell felívelnie a labdát, hogy az lehetőleg egyszer lepattanjon mielőtt a védő területébe érkezik. A felívelés után 'B' megindul 'C' felé.
Ezalatt a középső zónából induló védőnek reagálnia kell, el kell érnie a labdát a levegőben és fejjel vagy lábbal visszakészítenie a következő társnak. A védőknek figyelniük kell egymást, illetve együtt kell működniük. Az akciót a 'D' pozícióból másodikként induló védő fejezi be, majd fordul és elindul a középső zóna felé.
'B' játékos felívelésének pillanatában az 'A' pozícióból induló játékos is elkezdi a gyakorlatot. Rávezeti a labdát a karóra, majd egy cselt csinál. Ezután megjátssza 'C'-t, aki kényszerítő átadást hajt végre a vele mélységi váltást kialakító 'B'-vel, majd bevezeti a labdát a középső sávba és 1:1 elleni játékot kezdeményez a védővel szemben. Amennyiben sikerül átjátszania a védőt, rávezeti a kapusra és gólt szerez.
Ha a védő szerel, azonnal támadást kezdeményezhet és gólt szerezhet a másik kapura.