5:2 Elleni Komplex Játék 3 Zónában
Ez a komplex kis játék fejleszti a csapatjátékot, a játék sebességét, az átkapcsolást a labdabirtoklás váltásra illetve az alap együttműködést védekezésben.
Videó
Szervezés
A bójákból két téglalap alakú terület kerül kialakításra, köztük egy szűkebb sávval az ábrán látható módon. A terület nagysága az adott korosztály képességeinek megfelelően legyen kijelölve.
Három öt fős csapat van megkülönböztetve jelzőtrikókkal, melyek közül az egyik védekező.
A labdabirtoklást kezdő csapatok a két szélső területben helyezkednek el az ábrán látható módon.
A védekező játékosok közül ketten az adott négyzetben próbálnak labdát szerezni, hárman pedig a középső semleges sávban együttműködve, tagozódva mozognak folyamatosan és megpróbálják lezárni a passzsávokat.
Terhelés: 60-120mp
Pihenés: 45-60mp
Leírás és Grafika
Az egyik csapat próbálja megtartani a labdát a két védő ellen a meghatározott (egyik nagy) területben. A labdabirtokláson kívül az a feladatuk, hogy a megfelelő pillanatban lapos, mélységi átadással megjátsszák a másik négyzetben helyezkedő csapat valamely játékosát a három védő közt a középső sávon keresztül. Amikor ez sikerül, a két védő befut a középső zónába, onnan pedig másik kettő belép a túloldali négyzetbe és megkezdi a védekezést.
Amennyiben a védők labdát szereznek, ők passzolják át a labdát a másik négyzetbe és az a csapat amelyik elvesztette a labdát védekezővé válik.
Variációk
- Két játékost a semleges zónába, hármat pedig a labdaszerzésbe helyezni
- A passzok számának meghatározása
- Érintésszám megkötés